Egy délután mintha Bayreuthban... - súgta oda félhangosan egy porcelánnadrágot, csokornyakkendőt és matrózkék, kétsoros zakót viselő őszes úr a partnerének, s közben kihúzta magát, mintha erről ő maga tehetne, aztán peckesen körülnézett, más is hasonlóan érez-e, ha egyáltalán más tudja, milyen lehet az eredeti Wagner-szentélyben.
Mindez a MÜPA előtt történt, a Trisztán és Izolda első, egy kerek órás szünetében. Sokan benfenntes arccal magyarázták, tudod, óriási megterhelés ez a Wagner-opera is az énekeseknek, azért kell a felvonások között egy órás szünet, hogy összeszedhessék magukat, a kevésbé érett hallgatóság boldogan fogadta a magyarázatot, pedig a pokolba kívánta ezt az egy órát, mit lehet csinálni ennyi ideig egy színházban? lemenni a Dunapartra, átugrani a Nemzetibe, bekukkantani egy kiállításra? Az öregúr sokat tudó mosollyal nézett el a magyarázók mellett, aztán visszafordult láthatólag jóval fiatalabb partneréhez, tudod, az igazi oka ezeknek a hosszú szüneteknek, hogy találkozni lehessen másokkal, mindenkivel, az úri közönséggel, megbeszélni fontos dolgokat, lehet akár Wagnerről is szó, de nem kötelező, elröppen ez az egy óra, jaj, de szerettem én ezt Bayreuthban is!
Pár méterrel odébb nagyobb társaság verődött össze. Mobiltelefonok a kézben, élénk eszmecsere. Kiderült, a kormányalakító, kormányünneplő naggyűlést nézik. A Duna vonalán ez nincs is messze, csak egy pár híd, és ott lehetnénk az élet sűrűjében. Az öregúr legyint: minek? ha egyszer itt lehetek, ahol Trisztán és Izolda szerelme már megint nem teljesül be, ahogy sose is teljesülhetett, valahogy úgy, ezer bocsánat a blaszfémiáért, ahogyan Moore írja, "Ez a nő össze tudná törni a szívem. Ezért a nőért szívesen elégnék. Ezt a nőt el tudnám veszteni, utána keményen inni, mély értelmű verseket írni, és a csatornában halni meg tüdőgyulladásban. Ezért a nőért.", de a végén meghal maga a szerelem, nemcsak Izolda és Tisztán. És látom az öregúron, hogy életében sokadszor siratja már el a szerelmet, a konkrétakat, melyek megadattak neki, az el nem jötteket és a be nem teljesülteket csakúgy, kifogástalanul elegáns, és nem érti, miről beszélnek azok ott mobillal a kezükben, mi lehet az a fontos, amiért ezt az egy, három, hat órát nem hajlandók kivenni a mindennapi körforgásból, mire ez az izgatottság, amikor a beteljesülés és az elmúlás kéz a kézben járnak.
Forradalom volt ez, mi más?! - hallom a mobilosok irányából. Egy délután mintha Bayreuthban - makacskodik tovább az öreg. Elbűvölten hallgatom az előadást, de mindvégig az agyamban lüktet a két mondat, a két indulat, a két figyelem, a két élmény.
Aztán előadás után elköszönök az öregúrtól, sosem láttam idáig, de végül is ő hatalmazott fel az ismeretségre, látom a másik csoportot is, odaköszönök az ismerősöknek, majd megyek a kocsimhoz. Feltörték, kifosztották. Mikor? A mintha forradalom és a mintha Bayreuth alatt.
Itthon vagyok.
