Ő a kedvenc művészettörténészem és galéria-tulajdonosom - hogy ez milyen abszurd, amikor a neten foglalkozásként ez áll: galéria-tulajdonos, mintha az nem csupán egy állapot lenne, mert Judit művészettörténész, aki nagyon ért a képekhez, aki páratlan kedvességgel és intelligenciával terelget művészeket, érzéseket...
Remek vendég volt: mesélt Wagner-imádatáról (a Walkür mindenek felett, no meg persze az egész Ring és a Tannhauser is), irigyelhettem, hogy ő eljutott Bayreuth-ba, aztán mesélt Schubert Vonósötösének páratlan szépségű lassú tételével és Brahms Hegedűversenyével is, belekeveredtünk annak szomorú taglalásába, hogy miért veszíti el hímporát a magyar (képző)művész, amikor visszajön-hazajön a maga Párizsából...
És idéztünk Bartókot, Verdit, nagy zenészeket, korszakos énekeseket - meg keseregtünk azon, hogy Budapest miért nem élőbb, lüktetőbb, miközben az egész város maga a megtestesült lehetőség...
Jó kis beszélgetés volt, jó kis zenei utazás, mintha csak ültünk volna egy Dunaparti kávézóban, még akkor, amikor itt élet volt - vagy lesz? Sok sms-ezőnk kérdezte ezt, néhányan választ és reményt is fogalmaztak: szóval, hál'Istennek sok útitársubk akadt!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.